Lehunyt szemem pilláján ott remeg,
hajfürtje fürtjeim között,
keze kezemhez oly hasonló,
szeme szine szemem szinéhez,
az árnyékomban ugy merül el,
akár egy kőr az égi mélyben.


A szeme folyton rámragyog
s nem hagy aludni engem,
oly fényes álma is, hogy sápatag
és párologva száll a nap;
nevetett, majd a bánat súlya nyom,
beszéltet is, pedig nincsen mit mondanom.